Legtöbbször csak dzsemmelünk, de néha kész dalokat is tanulok

A jazz egy nagyon megosztó zenei műfaj. Már írtam róla hogy van egy dzsessz zenekarunk, és ennek csináltunk is egyszer egy honlapot. Erről itt olvashattok: http://longplay3313.hu/weboldalt-inditottunk-a-dzsessz-zenekarunknak/.

A dzsesszt gondolom nem kell bemutatni senkinek sem, de mégis ejtenék róla pár szót. A dzsessz egy olyan zenei műfaj, ami a könnyűzene és a komolyzene elemeit is egybegyúrja. Nagyon jellemző rá az improvizáció, a dzsessz zenészek ritkán játszanak kottából. A dzsessz, szerintem inkább érzelmekre, pillanatokra épül, az aktuális hangulatot adja át a sok improvizáció miatt. Itt a zenészek nem mások kottái alapján játszanak, hanem saját kútfőből improvizálnak.

Ehhez kapcsolódik a dzsemmelés, az örömzene, mikor egy banda, csak úgy, elkezd játszani. Mikor adott egy ritmus, amibe mindenki becsatlakozik. Az ilyen örömzenélésekből nagyszerű hangulat, kellemes bulik szoktak kikerekedni.

Hiába a dzsessz a mindenem, néha más zenei stílusokba is belekóstolok, mondhatni zenei mindenevő vagyok.

A már linkelt bejegyzésemben is olvashatjátok, hogy a komolyzenével, a zongorával kezdtem egészen fiatal koromban, jóval az előtt, hogy dzsessz bandát alapítottunk volna.

Azóta is igénylem néha, hogy ne csak dzsesszt játsszak, hanem kipróbáljak mást is. Sokszor töltök le kottákat az internetről, ezeket kinyomtatom és megtanulom, vagy csak lejátszom zongorán. A zongora ugyanis mindig is hatalmas szerelmem marad. Zongorán minden jól hangzik, bármilyen stílusba beleillik, ez az egyik legsokoldalúbb hangszer szerintem.

Szóval nemrég is éppen nyomtattam a kis kottáimat, de lemaradt a darab vége, mert kifogyott a toner a nyomtatóban. Eddig sosem kellett nekem kicserélnem, de most pont akkor fogyott ki, mikor én nyomtattam, ezért úgy döntöttem, hogy az én felelősségem lesz kicserélni is, na meg nagyon ki szerettem volna már nyomtatni a teljes darabot, hogy minél előbb eljátszhassam.

Nem volt otthon toner, szóval elmentem a legközelebbi elektronikai boltban, mert gondoltam, hogy ott tudnak segíteni egy új toner vásárlásában. De nem tudtak, mert nekik nem is volt készleten olyan, ami nekem kellett volna. De az eladó srác adott egy honlapcímet, ahonnan biztosan sikerül majd rendelnem.

A nyomtatoalkatresz.hu/toner oldalt ajánlotta, mert Ő úgy tudja, hogy itt nagyon sok nyomtatóhoz lehet utántöltőket kapni, legyen szó lézeres, elektromos vagy mátrix nyomtatóról.

Persze amint hazaértem, egyből fel is kerestem a honlapot. Az első kérdés, ami megzavart, az volt, hogy milyen fajta a nyomtatóm. A lista nagyon hosszú volt még a márkán belül is, de sikerült rájönnöm, hogy melyik az enyém. Eltéveszteni sem tudtam volna, mert képek is fel vannak töltve az egyes modellekről, hogy biztosan ne tévesszék el a hozzám hasonló nyomtatásban nem túl jártas emberek se.

Persze, ha már megnyitottam az oldalt, kicsit jobban szét is néztem a kínálatában. Nagyon sok nyomtatóhoz árulnak tartozékokat, egészen jó áron, és még fotópapírt is találtam, kifejezetten olcsón

A szállítási idejük sem hosszú, igyekeznek hamar eljuttatni a rendelést a vásárlóikhoz, ráadásul ingyen. Kifejezetten sok akciójuk van, így egyből 3 tonert vásároltam, hogy sokáig elég legyen, és mert így olcsóbbak voltak egyenként.

Persze, mikor egy zenélés alkalmával ezt a kis toner vásárlási sikerélményemet elmondtam a többieknek, nem nagyon értették a dolgot, mert mint kiderült, akinek van a bandából nyomtatója, az mindig ott vásárol tonert vagy patront, mert sokkal kedvezőbb áron lehet hozzájuk jutni, mint a legtöbb boltban és a szállítás is ingyenes. Szóval most már, ha el fog fogyni a toner, legalább én is tudom, hogy honnan érdemes újat venni.

És végre ki tudtam nyomtatni egyben azt a zongora darabot, amit meg akartam tanulni.