A koncert előtt jutott eszembe, hogy elfelejtettem bevásárolni

Hétköznaponként általában ritkán hallgatok zenét, nincs nagyon időm rá és valahogy már évek óta nem szívesen hallgatok az utcán vagy a tömegközlekedési eszközökön sem zenét, annak ellenére, hogy régen a sarki kisboltig sem mentem le a fülhallgatóm nélkül. Ma már inkább abban bízom, hátha hallok valami érdekes vagy éppen vicces beszélgetést.

Hétvégén viszont rendszeresen szól a kedvenc „kis” Kef márkájú hangrendszerem, különösen a takarításhoz adja meg az alapot, meg hát, ha éppen nálam tartunk egy kis baráti összejövetelt, akkor is jó célt szolgál.

Az egyetemi éveim alatt rengeteg, de tényleg rengeteg koncerten jártam, az egyetemi rendezvényeknek köszönhetően. Az egyik ilyen alkalommal, mikor már az egyik szabadtéri koncert helyszínén voltunk, sikerült meghallanom két kollégista szobatárs beszélgetését, miszerint mind a ketten haza utaznak a hosszú hétvégére. Nekem ekkor villant be, hogy másnap munkaszüneti nap van, sőt mi több, ünnepnap, a hűtöm pedig teljesen üres, mert nem vásároltam be. Nem lett volna nagy gond, de tényleg, szó szerint semmilyen étel nem volt otthon.

Gyorsan fogtam a telefonom és megnyitottam az internet közkedvelt keresőjét, hogy keressek valami online szórólapot vagy újságot, hátha átlapozgatva azt, eszembe jut, hogy mit szeretnék majd enni. Sajnos nekem az étkezés egy nagyon kardinális dolog, ha nem vagyok éhes, akkor nincs semmiféle ötletem, ilyenkor szoktam reklámújságokat nézegetni, de most ugye az nem állt rendelkezésemre.

Ekkor megtaláltam a megmentőmet: https://akcioleso.hu/penny-akcios-ujsag. Tudni kell, hogy szinte csak a Pennyben vásárolok, ha a napi szintű bevásárlásról van szó, mert van egy üzlet közel az otthonomhoz és odaszoktam.

A lényeg, hogy amit találtam honlap, teljesen ugyanazt a reklámújságot tárta elém, mint amiket be szoktak dobni a postaládákba. Ugyanúgy tudtam lapozni is az oldalak között.

Őszinte leszek, mivel ugye koncerten voltam, elfogyott egy-két sör és nem igazán mutatkozott meg elmém pengeélessége, ezért nagyon jól jött, hogy korábbi Penny újságok is fel voltak töltve az archívumba. Azokból is átnéztem párat, hogy ne kelljen annyit gondolkoznom, mire kitalálom, hogy mit is kellene vennem.

Nagy nehezen megszületett az elképzelés, ezután gyorsan regisztráltam a honlapra, mert így el tudtam menteni az akciós újságot, hogy ne kelljen a későbbiekben keresgélnem. Szerencse, hogy a koncert kezdete előtt mi már másfél órával a helyszínen voltunk, így bőven maradt még idő arra, hogy elszaladjak bevásárolni. A csomagomat pedig le tudtam adni megőrzésre a biztonságiaknál.

Másnap azért visszatértem az alábbi honlapra: https://akcioleso.hu/penny-akcios-ujsag, hogy kicsit jobban körülnézzek. És feltűnt, valami, amit előző este észre sem vettem: az, hogy itt minden van. De tényleg.

Nem igazán tudnék hirtelen olyan üzletet vagy áruházat mondani, aminek az akciós reklámújságai ne lennének elérhetőek ezen az oldalon. A ruháktól kezdve, az élelmiszereken át, egészen barkácsolásig mindenféle újságot meg lehet találni.

Észrevettem azt is, hogy az üzletek kategóriákra is le vannak bontva, ami egyszerűbbé teszi a keresést. Meg hát, nem utolsó sorban említendő, de több kupon között is lehet böngészni. Ezek is kategóriáként vannak felsorolva, sőt még megye szerinti felsorolás is van, mert lehetnek olyan kuponok, amik csak Pest megyében, vagy csak Heves megyében érvényesek. De ahogy megfigyeltem zömében online, internetes vásárlás esetén felhasználható kuponok vannak.

A koncertes kis bakim óta egyébként mindig úgy vásárolok be, hogy előtte körülnézek az akcioleso.hu oldalán, de már inkább a kuponoknál szoktam kezdeni.