A tavasz és a nyár eleje mindig a csapatépítő tréningek fő időszakát jelentik. Fogalmam sincs, miért döntenek úgy a cégek, hogy ilyenkor a legjobb csapatépítőt tartani – szerintem félnek attól, hogy ha valaki belekóstol a nyári szabadságba, akkor villámgyorsan felmond és valami lazánn helyet keres, hacsak nem kezdik el a cégnél kényeztetni… Mondjuk egy nagyszerű workshoppal, ahol megismerheti a céges környezetet… Csodás, nem?!
Azért ne legyünk igazságtalanok! Rengeteg olyan cég van, ahol a csapatépítő igenis jó móka és tényleg közelebb hozza egymáshoz az embereket. Én is dolgoztam ilyen helyen, és tényleg az a helyzet, hogy ha tréning szervezői és vezetői beleteszik az energiát és mindenki nyitottan áll a kérdéshez, akkor a csapatépítő még kiváló móka is lehet. Az ilyesmi pedig tényleg összetartja a team-et.
A legfurább helyszínek
Pár napja a zenekaros társakkal egy sörözés keretében elkezdtük feleleveníteni a legbizarrabb sztorikat, amelyek céges csapatépítő bulin történtek. Az egyik legfurább a tréningekben, érdekes módon, mindig a helyszínválasztás volt… Mondhatnánk úgy is, már ott rosszra fordult minden.
Ha a csapatépítő helyszíneket nem sikerül jól megválasztani, abból nagyon sok gond lehet. Elve úgy kezdődik, hogy mindenki kellemetlenül érzi magát, és senki nem lesz kellően nyitott a programokra. Pedig ez a siker alapfeltétele.
Az autópályahotel
Az egyik barátom egy multinál dolgozik. A csapatépítő tréning mindig nagyon jó móka náluk, mert bár a főnök sokszor utasítja úgy az esemény szervezőit, hogy töltsék komoly munkával és ötleteléssel a felhasználható időt, azért mindenki igyekszik úgy megszervezni a dolgokat, hogy beleférjen egy kis lazítás, megkönnyebbülés, tábori hangulat.
Idén ez a „tábori hangulat” dolog egy kicsit jobban sikerült a kelleténél. Mivel nagyon kevés büdzsé állt rendelkezésre a csapatépítéshez, ezért a tréning szervezői egy elég szokatlan helyszínt választottak…. Egy autópálya-hotelben rendezték meg a nagy eseményt.
Meg kell jegyezni, hogy a választás annyira azért nem volt bizarr: kikötötték, hogy mindenképpen külső, jól megközelíthető helyszínen kell csapatot építeni, de mindezt úgy, hogy ne kerüljön többe egy bizonyos, szűkre szabott összegnél, viszont álljon rendelkezésre szállás- és étkezési lehetőség kellő számú embernek. Hát… Ez sikerült.
Az autópálya büfé nem is lett volna rossz választás, hiszen a katalógus szerint esküvőket és több száz fős rendezvényeket is szoktak ott tartani, bár utólag mindenki sajnálta azokat a párokat és vendégeiket, akik a meglehetősen khm… fülledt hangulatú szobákban, a levegőtlen rendezvénytérben és az üzemanyagszagú étkezdében voltak kénytelenek ünnepelni a nagy napjukat.
Az csapatépítő helyszínek szörnyének fejére azt tette fel a koronát, hogy az egyik kolléganőt egy pótágyra fektették… A pótágy közepén azonban egy hatalmas, és ismeretlen eredetű lyuk tátongott. Szerencsére addigra már a személyzet is annyira rosszul érezte magát, hogy inkább elmentek a közeli áruházba felfújhatós ágyat választani…
A falusi disznóól
A másik barátomat a cége meglepetés partira vitte. A csapatépítő előtt nem árulták el nekik, hogy hová mennek, annyit kértek, hogy öltözzenek kényelmesen, és lehetőleg vigyenek magukkal néhány olyan ruhát is, amit nem sajnálnak bepiszkolni – sőt, a fürdőruhát se felejtsék otthon. (Február volt…)
Paintball, kreatív foglalkozás, valamilyen fizikai aktivitást kívánó játékok… – ezek jutottak a barátaim eszébe, amikor meghallották a programot, és egészen lelkes hangulatban indultak meg az ismeretlenbe.
A „lefüggönyzött kisbusz” (valójában nem volt lefüggönyözve, de ez részletkérdés), végül egy hortobágyi csárda és panzió felé kanyarodott. Az első este programjai pedig egészen egyszrűen szuperek voltak. A turistacélponttá átalakított tanya lakói pálinkával és süteménnyel készültek, a helyi gazdák két lovasszánnal végigrepítették a csapatot a határon, este pedig a szomszédos gazdaság egyik alkalmazottja pironkodva bejelentette, hogy ő amatőr bűvész és szívesen szórakoztatná a csapatot a tudásával… Az elfogyasztott pálinka mennyisége még ezt a lépést is elviselhetővé tette.
Éjjel a társaságot a közeli termálfürdőbe szállították és az exkluzív nekik megnyitott medencéből élvezhették a csillagos ég látványát… Minden rendben volt. Másnap hajnalig.
A főnök reggel mindenkit egymáshoz ütögetett, piros fedők hangjával ébresztett… Fél ötkor!
A kissé másnapos társaság nagy nehezen előkászálódott – a főnök szava szent! Némi pálinkázás után kiderült, hogy a hajnali program disznóvágás lesz. És természetesen a háziak olyan kedvesek, hogy „mindent megmutatnak”.
A jelen lévő – kissé másnapos – hölgyek közül többen rosszul lettek, a gyengébb idegzetű kollégák pedig ma is remegő térddel ejtik ki a „csárda” és a „csapatépítő” szavakat.
A legmenőbb csapatépítő helyszínek
Persze volt, aki ennél jóval pozitívabb élményekről tudott beszámolni. Ilyen volt az a barátom is, akit a főnökei egy erdei vadászházba vittek, ahol egy cég munkatársai igazi, profi szabadulószobás-kalandjátékos élményt varázsoltak a számukra, minden elképzelhető különlegességgel együtt… Színészek és beépített emberek szórakoztatták őket. Az „erősek” az erdőben kalandozhattak, az „okosaknak” pedig, ha nem volt kedvük, ki sem kellett mozdulniuk az épületből. A nap végére mindenki fáradt volt és lelkes… A barátom pedig már otthagyta a céget, de még mindig visszajár a csapapthoz.
Az én életem legemlékezetesebb csapatépítője viszont azt hiszem, minden pozitív élményt maximálisan kenterbe ver. A csapatépítő helyszínek legszuperebbje ugyanis egy csodálatos balatoni vitorlás volt.
A vég, aminél akkor dolgoztam, egy külön csapatot állított össze, hogy valami különleges élményt szerezzen a kollégáinak. Fentebb linketlem az oldalt. Erre a társaságra találtak ár a munkatársaim, ők készítették elő nekünk a vitorlázást.
Egy-két embernek a cégnél volt már ugyan tapasztalata ezekkel a hajókkal, de a legtöbben teljesen zöldfülűen vágtunk bele a kalandba, majd elájultunk, mikor megláttuk, hogy vitorlázni fogunk csapatépítés címén. A cég viszont teljesen profin gondoskodott rólunk. Egy szavunk se lehetett! Kaptunk ásványvizet és csupa könnyen megoldható, érdekes feladatot is, amiből sokat tanultunk, nem csak a vitorlázásról, de egymásról is.
A vitorlás csapatépítő remek ötlet volt, mert azok is részt tudtak venni a feladatokban, akiket annak idején felmentettek tornából, szóval, akik nem lettek volna egy zsákbanfutós, rohangálós csapatépítő ideális közönségei. Ennek a tréningnek minden percét élveztem, még azt a részt is, mikor vissza kellett menni a száloda halljába és egy kicsit komolyabb dolgokkal foglalkozni.
Egyébként a cég, amelyik a vitorlás partit szervezte, még rengeteg csapatépítő programot szokott ajánlani. Lehet náluk sárkányhajózni is – ezt az egyik ismerősöm kisfia le is tesztelte egy osztálykiránduláson, szuper eredménnyel. Van mindenféle kalandozás, horgászat, de ha véletlenül rossz idő lenne, akkor lehet halasztani, esetleg indoor programot kérni.
A beszélgetésünk legnagyobb tanulsága az volt, hogy h a csapatépítőre rendesen készülünk és igyekszünk jól hozzáállni a kérdéshez, akkor szinte mindegy, milyen helyszínen próbálkozunk, a dolog valamilyen módon el fogja érni a célját. Ha viszont tényleg jó csapatépítő helyszínek között választunk ls profikra bízzuk a kollégákat, akkor egészen biztosan emlékezetes lesz az eredmény. És miért kísérletezgetnénk feleslegesen?