Tudni kell rólam, hogy nagy zenész vagyok. Több zenekarban is játszom, az egyikben csak gitározok, a másikban gitározok és énekelek is. Életem a zene, az ütem, nem is tudnék élni nélküle. Otthon is rengeteget szoktam magamban játszani, még szerencse, hogy kertes házban lakom, így legalább nem zavarom a szomszédokat. Pár hónapja az egyik zenekarral volt egy komolyan fellépésünk, amire rengeteget készültünk, szinte minden délutánom elment a próbákra. Aztán két héttel a koncert kezdete előtt iszonyatos fogfájdalom tört rám. Eleinte megpróbáltam nem foglalkozni vele, mert már máskor is volt ilyen és hamar elmúlt. De mikor már órák óta ugyanolyan intenzitással lüktetett, gondoltam, hogy nagyobb lehet a baj. Miután hazaértem és éjszaka sem enyhült a fájdalom, rendesen meg is ijedtem, hogy most akkor mi lesz? “Muszáj rendbe jönnöm a koncertig.” – gondoltam kétségbeesve.
Reggel első dolgom volt, hogy nekiálltam a neten megbízható fogászatokat keresni. Nem volt könnyű dolgom, mivel a legtöbb helyen iszonyatosan magasak voltak az árak és valahogy nem is voltak szimpatikusak nekem. Már kezdtem lemondani arról, hogy találok egy jó kis fogászatot, mikor teljesen váratlanul felhívott az egyik zenekari társam, aki tudta, hogy fogfájással szenvedek. Elmesélte, hogy az édesanyja volt a Kacsa utcai fogászati klinikán, ahol gyökérkezelést csináltak neki és nagyon ajánlja mindenkinek. Úgy gondoltam, egy próbát megér, szóval rájuk kerestem az interneten. Mikor megláttam az oldalukat, rögtön éreztem, hogy jó helyen járok. Egy igényesen kialakított weblapot láttam, rengeteg információval a kezelésekről és az árakat is tisztességesen feltüntették, amik egyébként egyáltalán nem voltak húzósak. Azonnal tárcsáztam is az oldalon feltüntetett telefonszámot, egy kedves asszisztens vette fel a túloldalon, akinek elmondtam, mi a panaszom és hogy szeretnék időpontot kérni. Készségesen ajánlott is nekem egy közeli időpontot, amit nyilván el is fogadtam. Meglepő volt, hogy nem kell hosszú heteket várnom az állapotfelmérésre. Azt ki is hagytam, hogy az állapotfelmérés ingyenes ezen a fogászati klinikán, így az embernek nem kell elköltenie vagyonokat csupán arra, hogy megállapítsák, mi baja van.
Mikor eljött a nagy nap, autóba pattantam és átkocsikáztam a II. kerületbe. Könnyen megtaláltam a klinikát, ahol leültem a váróban és pár perc várakozás után be is hívtak a rendelőbe. Pontban 10-kor, mint ahogy az időpontot is kaptam. Hihetetlen ez a pontosság! Odabent a kezelőben a doktor kedvesen állt hozzám, mindent kommentált, amit látott a számban a vizsgálat alatt. Nem sokkal később ki is derült, hogy gyökérkezelésre lesz szükségem, mivel az egyik hátsó őrlőfogam elhalt. Először megijedtem a dologtól, mert a gyökérkezelésről eddig nem sok jót hallottam, de eszembe jutott Peti, a zenekari társam története az anyukájáról, aminek hatására jöttem el ide. Ugye Klári mama is gyökérkezelést kapott, de nem volt semmi probléma a folyamattal, fájdalommentesen dolgoztak a fogán és utána sem érzett kellemetlen érzést. Ez kicsit megnyugtatott és úgy álltam hozzá a dologhoz, hogy nekem is ilyen zökkenőmentesen fog zajlani a dolog.
A második alkalommal, mikor a klinikán jártam, már meg is kezdték a gyökérkezelést. Biztos voltam abban, hogy a gyökérkezelt fog fáj, de mekkorát tévedtem, mikor ettől féltem, hogy nekem is fájni fog! Olyan ügyesen dolgozott a doktor, hogy szinte semmit sem éreztem. Nyilván minimálisan kellemetlen volt, mint minden fogászati kezelés, de sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Még párszor vissza kellett mennem kontrollra, de az utolsó alkalom után vidáman léptem ki a fogászat kapuján. Úgy éreztem, végre felszabadultam, egyáltalán nem fájt a fogam már és ezt csakis a Kacsa utcai fogászati klinika alkalmazottainak köszönhetem. Nélkülük nem sikerült volna olyan fantasztikusra a fellépésünk, mint amilyen végül volt.